Céltervező Tréning – Nem csak kezdőknek!

Jelenlegi állapot
Nem jelentkeztél
Ár
45.000 Ft
Kezdj hozzá

Mit mondanak, akik már elvégezték?

“Elég tanácstalan voltam a céljaimat illetően, de ezzel a tanfolyammal rá tudtam nézni arra, hogy mennyire is el voltam veszve az életben. Le tudtam írni a céljaimat, terveimet, az álom életemet pontosan és tudom, hogy sikerül összehozni.”

“Ebben a tanfolyamban az a jó, hogy nincs időhöz kötve az elvégzése, bármikor visszanézhetem. A feladatlapokkal még jobban rögzül a tudás. A gyakorlatba könnyen beépíthető a tananyag. Köszönet érte Gábornak, hogy most már ilyen formában is lehet tanulni!”

“Az álommegvalósítás körébe lépve ez a tervezés megtanít arra is, hogyan kommunikáljunk, álljunk ki a céljaink mellett, hogyan érezzük magunkat jól a megvalósítás folyamatában, ez pedig túllendít azon az állapoton, ami a túlagyalásból korábban eljuttatott a halogatásig. Mégis egyszerűen alkalmazható, pedig az eddigieknél szélesebb és rugalmasabb látószöget kaptam a célok tervezéséhez, mivel azt a kört is tágulni látom, amivel hatással lehetünk a környezetünkre, ha felvállaljuk a szerepet és erőt, amit a céljainkról tervszerűen kommunikálva kapunk.”

Kosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0
Scroll to Top