Párkapcsolati tréning – azaz Hogyan legyen egy igazán jó és boldog párkapcsolatod?
Tanfolyam tartalom
A párkapcsolat az életünk egy igen fontos részét teszi ki. Amikor nincsen gond ezen a területen, és nem azért mert egyszerűen nincsen párkapcsolatunk, hanem azért, mert tényleg boldogok vagyunk ezen a területen, felemelő érzés. Amikor viszont problémák vannak vagy azért mert nincs olyan ember, akivel megosszuk az életünket, vagy mert nem vagyunk boldogok igazán benne, elég frusztráló tud lenni.
Munkám során számtalan párnak segítettem abban, hogy helyreállítsák házasságukat, párkapcsolatukat, és egy másik célcsoportnak pedig, hogy megfelelő párt találjanak maguknak. Több ügyfelem kért már arra, hogy tartsak párkapcsolati tréninget, hiszen látják azt, hogy az élet többi területére is működő megoldásokat tudok adni, amellett, hogy én magam boldog párkapcsolatban élek.
Az élet eléggé szép, boldog és kiegyensúlyozott tud lenni akkor, amikor megtaláljuk a hozzánk illő párt, és képesek vagyunk ennek a szépségét és boldogságát hosszú időn keresztül megőrizni. A probléma akkor van, amikor nincsen párkapcsolatunk, vagy olyan, mintha nem lenne valójában, hiszen a veszekedések, vitatkozások, nézetkülönbségek miatt nem azt éljük meg, hogy valakivel együtt élünk, hanem csak azt, hogy valakivel élünk.
Sok-sok probléma fel tudja ütni a fejét, és nem csak lelki szinten, hanem fizikálisan, és testi módon is, amikor egy ember nem olyan párkapcsolatban él, mint amit elképzelt magának valójában. Stressz, frusztráltság, boldogtalanság, szomorúság, idegesség és még sorolhatnám, hogy mennyi minden lehet igazi, megoldhatatlannak tűnő probléma, annak ellenére, hogy létezik orvosság.
Bizony, amikor a családi életünk nincsen rendben, megjelenhetnek a testünkben is igen erőteljes betegségek, mint például a rák, a szívbetegség, a gyomorproblémák…stb.
Így félő, amikor ez a terület nincsen rendben, hogy valahogy ki fog jönni fizikailag is, és ez már csak ilyen. De, ezt az eshetőséget tegyük félre, ahogyan a nem működő technikákat is, amiknek az alapja emberi elképzelés.
Összeraktam egy olyan tréninget, amire ezúton invitállak téged, és működő megoldásokat adjak a kezedbe, ha olyan problémával küzdesz, hogy:
- nincsen párkapcsolatod, de szeretnél
- van párkapcsolatod, de nem úgy működik, ahogy azt te szeretnéd
- tönkrement a párkapcsolatod, és szeretnéd helyreállítani
- van párkapcsolatod, de valahol megrekedtetek, és nem tudod, hogyan tovább
- épp a válás/szakítás közelében vagytok már, de adni akartok még egy esélyt magatoknak
- van egy jó és boldog párkapcsolatod, és szeretnéd megőrizni, megerősíteni, hogy ez hosszú távon fenn tudjon maradni
A tréninget úgy állítottam össze, hogy ne emberi elképzeléseken, manipuláción, vagy valami szokványos módszert adjon a kezedbe/kezetekbe, ami már most tudod, hogy nem vagy kevésbé működik.
A tréning és az általam kialakított technológia (eljárások és módszerek összessége, mely egy cél megvalósítását lehetővé teszik) természeti törvényeken és az emberi elme valódi működésén alapszik, mindamellett, hogy a Tudatos Kommunikációval meg van fűszerezve.
Nem egy most kialakított rendszerről beszélünk, hiszen azok a párok, és házasságok, amiket ez alapján kezeltem megmaradtak, és jól, sőt eredményesen működnek.
A tréninggel a célom, hogy gyakorlati, azonnal használható és érthető tudást adjak át a párkapcsolat és párkeresés területén. Olyan tiszta és egyértelmű adatokat és módszertant akarok biztosítani a résztvevők számára, ami mindenkinek működik, ami által megtalálható az igazi pár, kialakítható és fenntartható a párkapcsolat, vagy ha már van, akkor jobbá, és boldogabbá tehető.
Mit mondanak, akik már elvégezték a tanfolyamot?
Nagyon érdekes tanfolyam volt ez. A hossza is elárulja hogy milyen összetett. Sok mindenről van benne szó egészen a szingliségtől a posztulálásig, amikre nem számítottam ilyen formában. Meg merem kockáztatni hogy az alap tanfolyamok közül ez az egyik legbonyolultabb, de megéri mindenképpen végigtanulni.
Nagyon hasznos volt számomra ez a tréning, ugyanis nagy általánosságban mondhatom, a párkapcsolataim különböző okok miatt 2 hétnél soha nem tartottak tovább. Gábor több olyan dologra hívta fel a figyelmem, amin el tudtam gondolkodni, és voltaképp arra is megkaptam a választ, mért nem vagyok sikeres a kapcsolatok megtartásában, és hogy hogyan tudok ezen változtatni.